Kávézgatunk, kávézgatunk?
Avagy hogyan kávézunk mi magyarok? És vajon jó ez így?

Egyáltalán nem azt a tényt szeretném most feszegetni, hogy jó-e a kávézás vagy nem. Számtalan elmélet és kutatás foglalkozik és foglalkozott ezzel. Kapásból 8 tanulmányt is találtam, ami vagy mellette vagy ellene érvel és még csak nem is kellett sokat kutakodnom ezek után.
Szerintem te is és én is eltudjuk dönteni, hogy életünk jelen szakaszába belefér-e a kávézás vagy inkább felejtős. *
(* nyilván itt arról az ideális esetről beszélek, amikor valaki felnőtt és napi egy-két alkalommal fogyasztja!)
Így tehát inkább olyan érdekességeket szeretnék veled megosztani, amikről úgy vélem jó, ha tudsz.
Kezdem máris egy egészen megdöbbentő ténnyel,
a kávé a víz után a második leggyakrabban fogyasztott termék.
Elképesztő mennyi ember nyúl a „fekete anyag” után minden egyes nap. Hazánkban például minden második ember fogyaszt kávét.
Kávé, mint luxuscikk

Akár hiszünk ebben az állításban, akár nem a tényen nem tudunk változtatni. Kezdetben az 1600-as évekbeli Európában, csak és kizárólag arisztokraták fogyaszthatták.
Szerintem ezt a „luxus” érzetet örökítették át a gyártók és erre apellálva élvezhetjük a széles palettájú kávékülönlegességeket.
Hazánkba a török hódoltság ideje alatt került be és kezdett terjedni. Elődeink már akkor is leleményesek voltak és a „fekete leves” gúnyos elnevezéssel figurázták ki.
Na de akkor jöjjön most a „fekete leves” …
A KSH adatai alapján megnéztem, hogy mi magyarok, hogy isszuk a kávénkat és mint mondjak egyáltalán nem ért meglepetés.
Pontosan ezt az egyezést figyeltem meg én is a környezetemben.

Magyarok kávézási szokásai:
Hagyományos „kotyogós” kávéfőzővel (48%)
instant kávé formájában (19%).
A többség tejjel issza tejeskávé, vagy capuccino formájában.
A felmérés résztvevőinek 73%-a leginkább reggel kávézik, 52%-uk közvetlenül ebéd után is, illetve az álmos délutáni órákban (46%).
A kutatások mégis azt bizonyították 2019-ben, hogy teázni többen és gyakrabban szoktunk. Viszont a bevételt a kávézás adja meg.
Ergó teázni költséghatékonyabb!
2016-ban például fejenként hazánkban 36 liter tea, míg 18 liter kávé fogyott.
Az Euromonitor által nemrég készített Report on Coffee felmérés szerint a meleg italok világpiaca jelenleg 137 milliárd dolláros értéket képvisel, ennek több mint fele (79 milliárd dollár) a kávéból származik. Döbbenetes ez a szám!

Kíváncsi vagyok te mi alapján döntesz, hogy …
szemes, őrölt vagy instant kávé a befutó?
tejjel iszod, vagy csak a sötét anyag a lényeg?
csak ebéd után vagy már reggel iszol?

Ugye mennyi kérdés merül fel csupán abból, hogyan kávézunk.
Micsoda beszédtéma tud ez lenni. ? Simán hosszú-hosszú perceket lehet csak erről diskurálni.
Nekem csak ebéd után esik jól a fekete anyag, és akkor is vagy simán vagy pirított mandula itallal, ja és szigorúan cukor nélkül.
Na és a lényeg …
Laura Cipullo dietetikus konkrétan kijelentette, hogy felkelés után nem előnyös kávé után nyúlni. Kifejtette ezt azért részletesebben is.

Szerinte (és azóta találtam több hazai dietetikus véleményében is egyezést!) felkeléskor a szervezetünkben lévő kortizol szint magas (kortizol hormon más néven stresszhormon) és ha erre még jobban erősítünk a kávé koffein tartalmával, akkor idegesek leszünk és pont annak az ellenkezőjét érjük el, mint amit akartunk volna, tehát lassúak és fáradtak leszünk.
Érdemes felkelés után 3-4 óra elteltével kávét inni, de a legjobb ebéd után kettő óráig elfogyasztani!
Végül pedig egy pro-kontra lista:
Jótékony hatásai:
- A koffein növeli az energia szintet
- Gyorsítja az anyagcserét
- Segít a zsírégetésben
- Növeli a fizikai teljesítő képességet (koffein -> adrenalin)
- Hatékony tápanyagokat rejt (B2; B3; B5; Mg)
Negatív következmények:
- Túlzott fogyasztása szorongást okozhat!
- Késő órákban való kávézgatás megágyaz az álmatlanságnak és a rossz alvásnak!

A döntés a te kezedben van! Mérlegelj saját preferenciáid szerint és ha szükségét érzed írd felül a döntésedet! A kávé függőséget okoz, egyre több és több kell majd belőle, de ha ezt is tudatosan kezeled és nem engeded át az irányítást, akkor bártan fogyaszd!
Ha pedig már az alvásban nehézséget okoz a túlzott kávézgatásod, akkor ajánlom jó szívvel ezt az írásomat.
Szép délutánt kívánok és találkozunk a következő héten!